Szenesnek áll a világ

Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János estje
Házaspár-baj

Vidám, zenés est egy házasság viszontagságairól két részben, Szenes Iván slágereivel dalban elbeszélve.

A Nagyváradi Erzsébet- Vasicsek János, színész-énekes házaspár Szenes Iván örök érvényű slágereinek segítségével helyezi új megvilágításba a házasság intézményét. Saját párkapcsolatuk kudarcain, és sikerein keresztül beszélnek férfi és nő örök küzdelméről egymással, és egymásért. Miközben a néző hallgatja a csodálatos dalokat igényes hangszerelésben, önfeledten nevet a sziporkázó öniróniával megírt, rövid összekötő szövegeken.

Az előadás emléket állít az egyik legnagyobb magyar dalszövegíró csodálatos életművének.
Szenes legnagyobb slágerei mellet ( Tölcsért csinálok…, Kicsit szomorkás…, Hosszú, forró nyár, Lazítani, Kicsi , gyere velem rózsát szedni!), elhangzik egy-két kevésbé ismert szerzeménye is ( Örülni kell…).

A kiváló zenészek személye garancia a remek hangzásra.
Nagy Szabolcs a Vígszínház volt zongoristája. Évekig játszott Hobo zenekarában.
Gyenge Lajos dobos zenél Zoránnal, Zsédával, Horgas Eszterrel, Geszti Péterrel.
Pengő Csaba nagybőgős többek között Gerendás Péter zenekarában is játszik.
Csejtey Ákos számtalan zenekarban szaxofonozik, játszott már együtt Hofi Gézával.

Az elragadó színésznő és az érces hangú énekes előadása igényesen szórakoztató, különleges élménnyel ajándékozza meg a közönséget!

Plakát
crossmenuchevron-down