Jazz Etalons: Köszegi Imre és Szaniszló Richárd Koncertje
Kőszegi Imre
Liszt Ferenc-díjas magyar dobos, zeneszerző, zenetanár, a Magyar Jazz Szövetségvolt elnöke 2002-2008, a magyar jazz nagy generációjának egyik kiemelkedő muzsikusa, a hazai és a nemzetközi jazzélet egyik legaktívabb résztvevője. A Zeneakadémia Jazz Tanszék ütőtanára is volt.
Szaniszló Richárd
Magyar zeneművész, jazz-zenész, aki elsősorban vibrafonon és marimbán játszik.
Kezdetektől fogva érdeklődött a kortárs zene és a jazz iránt is, már diákévei alatt is alkotott saját kompozíciókat, melyekben a vibrafon és marimba hangzását ötvözte a jazz és a modernebb irányzatok zenei világával. Számos különböző formációban lépett fel hazai és külföldi zenésztársaival, rendszerint nagy sikerrel. Számos rádiós felvétele is készült már, amelyeken részben szólistaként, részben más zenészekkel közös felállásban működött közre. Olyan előadókkal és együttesekkel voltak közös produkciói – a teljesség igénye nélkül –, mint Szakcsi Lakatos Róbert, Csepregi Gyula, Kőszegi Imre, Deseő Csaba, Gerendás Péter, Szalóki Ági, Cseke Gábor, a Barcza Horváth József Trió vagy a Varga Gábor Trió. Saját zenekara a New Vibes Project.