A Made In zenekar 2001-ben alakult Vácott és több, mint 20 éve rendszeres fellépője a különböző kis- és nagyszínpados rendezvényeknek és kluboknak. Műsoruk a 70-es évektől íródott funky és latin örökzöld dalokból áll és ez garantálja minden alkalommal a vérpezsdítő, táncos hangulatot. A zenekar 90 percnyi élőzenés koncertanyaggal rendelkezik, folyamatosan megújuló repertoárral.
Pálinkás Gergely – gitár:
Az egyedi technikájú gitáros – két szólólemeze mellett – zenekarával a hazai klub- és fesztiválélet rendszeres fellépője. Emellett dalszerzőként is dolgozik, szerzeményei Horváth Charlie, Kökény Attila, Bebe, Gájer Bálint, Szolnoki Péter, Varga Miklós, Micheller Myrtill, Majsai Gábor és Takács Nikolas előadásaiban hallhatók, Több neves hazai előadóművész lemezén is szerepel szerzőként és hangszeres közreműködőként.
Toldi Tamás – ének
Vácon született 1972-ben.
1989-ben kezdett el éneket tanulni a “Postások” Erkel Ferenc zeneiskola jazz tanszakán
1991-ben az Aranytíz musical stúdióban folytatta tanulmányait
1993-ban egy szakmai zsűri, az “Év rock gyermekei legjobb énekese” címet adományozta neki
1999-ben vokalistaként dolgozott a Csepregi Éva és Végvári Ádám nevével fémjelzett Neoton produkcióban
2004-ben csatlakozott Varga Miklós zenekarához, mint szövegíró és vokalista
2005-ben turnézott az Operett Színház művészeivel
2012-ben vokalistaként közreműködött a Dal című műsorban Tóth Gabi és Heincz Gábor “Biga” produkciójában.
Énekesi pályája 2004 – től kibővült a dalszövegírással is és azóta több arany és platinalemezzel ismerték el munkásságát. A Magyar pop – rock műfaj olyan jeles képviselőinek írt dalszöveget, mint Horváth Charlie, Varga Miklós, Radics Gigi, Kökény Attila, Bebe, Szolnoki Péter, Takács Nikolas, Gájer Bálint, Szűcs Judit, Hevesi Tamás, Micheller Myrtill, Majsai Gábor, de ő jegyzi Vác és Esztergom város hivatalos imázs dalainak szövegét is.2012-ben megkapta a “Vác város művészeti díja” elismerést.
Pálinkás “Lewy” Brandy – basszusgitár
1967.ben született Budapesten.
1974-ben Fazekas Lászlónál tanult a váci Bartók Béla zeneiskola Ütőhangszeres tanszakán
1982- 1990 A Maracas Team fúziós jazz- rock zenekar vezetője és basszusgitárosa volt.
1991- 1996 Stúdió és session zenészként dolgozott több produkcióban, elsősorban a Lónyai stúdióban is, itt dolgoztak együtt a Ladánybene 27 zenekar második albumán.
1996-2010 Állandó tag az LB27-ben (Jamaicán 1999-ben együtt koncerteztek Bob Marley kisérő zenekarával a Wailersszel) 1998-ban a margitszigeti stadionban együtt játszottak Carlos Santana-val) 2010- napjainkig zenei, produceri munkák (Copy Con, stb.), session zenész feladatok, valamint hangtechnikai munkák (Animal Cannibals, Varga Miklós, stb.) színesítik a napjait.
Nagy Nándor – dobok
6 éves korában kezdett ütőhangszereket tanulni a váci Bartók Béla zeneiskolában. Zeneiskolai tanulmányai alatt számos versenyen ért el helyezést, később a Pikéthy Tibor zeneművészeti szakközépiskolában tanult tovább, ezután 2012-ben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett klasszikus ütőhangszertanári diplomát és még abban az évben helyezkedett el a Lisznyay Szabó Gábor zeneiskolában ütőtanárként, ahol azóta is tanít, valamint magánórákat tart személyesen és online is.
A budapesti szimfonikus zenekarok rendszeres kisegítő ütőseként szerepelt, valamint könnyűzenei projektekben vett részt az évek során, olyanokkal játszott együtt, mint Szappanos György, Bubenyák Zoltán, Nagy Gergely, Ludwig Rezső, Novotny Tibor. Emellett saját zenéket is ír különböző zenei stílusokban, amelyekből 2021-ben jelent meg első kislemeze az Abel Label kiadónál Mihalik Ábel gondozásában.
Kovács “Pedro” Péter – ütőhangszerek
8 évesen kezdte zenei tanulmányait a váci zeneiskola ütő tanszakán. Számos hazai és nemzetközi fesztiválon sikereket ért el az ütős kamarazenekarral. Első zenekara a jazz rockot játszó, Maracas együttes volt. Ebben a formációban már, mint „perkás” szerepelt 18 évesen. Barátja Pálinkás Gergely gitáros, (aki a Smooth Jazz műfaj kiváló hazai képviselője), lemezein is közreműködött, többek közt olyan zenészekkel, mint Szappanos György, Csepregi Gyula, Dörnyei Gábor. Heilig Gábor zenész produkcióiban 15 évig szerepelt olyan ismert művészeket kísérve, mint Kern András, Zorán, Hernádi Judit és Eszményi Viktória. 2001-ben Zürichben az Art On Ice gálán egy filharmonikus zenekar ütőseként szerepelt a világhírű Scorpions együttest kisérvén. Jelenleg több hazai formáció ütőhangszerese. Magántanárként oktat és adja át a felnövekvő generációnak eme hangszerek szeretetét és…. tudását.