Előadja: Borbély Sándor színművész
Az előadásban összesen 18 karaktert keltek életre!
A 2018. évi KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL FŐDÍJAS előadása
1972 őszén a győri Arrabona Amatőr színházban 17 évesen, – szinte gyermekként – eljátszhattam Petőfi Sándor: Az Apostol című művében a főszerepet, Szilveszter szerepét. Meghatározó élménye volt akkori életemnek. Azt éreztem, „hogy én is egy sugár vagyok, amely segít a földet megérni.”
Sok-sok év telt el és elkezdett újból érdekelni Petőfi ezen kevésbé ismert költeménye. Mit tudok elmesélni ma ezzel a művel? Hogyan tudom a színpadon élővé tenni ezt a nem színpadra írt alkotást? Ezt nagy kihívásnak gondoltam. És eljött a pillanat, mikor azt éreztem, hogy nem tudom nem létrehozni ezt az előadást!
A színpadon egy idősödő színész, aki szenvedélyesen érvel, vitatkozik, mesél és közben a közönséggel együtt játszva fejti meg Petőfi Sándor remekművét, ami meglepően reflektál a kor napi eseményeire, örök emberi kérdéseire. Ahogy a világ körülöttünk, az előadásom is változik, alakul, mindig új és új értelmet kap! Ezért a cím! Egy ember áll a színpadon. Ő minden és mindenki!
Bemutató: 2018 Karinthy Színház 2023-ban közel a 100. előadáshoz!
Petőfi Sándor: Az Apostol 1848-2020 előadások a teljesség igénye nélkül:
2018
Karinthy Színház bemutató
Pinceszínház
Komárnó -Szlovákia
Örsújfalu -Szlovákia
Több vidéki helyszín Magyarországon
Több budapesti gimnázium
2019
NEMZETISÉGI FESZTIVÁL –Zseliz, Szlovákia
CSAVAR FESZTIVÁL- Rimaszombat, Szlovákia
ÖT TEMPLOM FESZTIVÁL- Győr
KULTEA SZÍNHÁZ – MKVM- Budapest
MAGVETŐ CAFÉ-Budapest
Több vidéki helyszín Magyarországon
2020
Fészek Művészklub- 2020. március 10.
Soproni Petőfi Színház-2020. Március 13.
/ A Soproni színház járvány előtti utolsó előadása. A többi előadás a járvány miatt elmaradt, vagy bizonytalan időre tolódott. /
2021 Június 23.-30.
10 előadásos turné vidéki helyszíneken, ifjúsági táborokban fiataloknak a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében.
Meghívások a tárgyalás és időpont egyeztetés szintjén:
Zalaegerszeg Hevesi Sándor Színház
Szekszárd
Szolnok-magyar kultúra napja (A járvány miatt lemondva. )
Győri Nemzeti Színház
2022
Mondj Te is egy verset egyesület meghívása Kaposvárra és Budapestre ( Pasaréti Közösségi Ház )
Bécs: SVUNG Bécsi Magyar Színház
Fellépések vidéken és ifjúsági táborokban a Lázár Ervin program keretében.
Te Sanyiiiiii! Szuper jó előadást láttam ma Veled! Arra számítottam, hogy nagyon jó lesz Petőfi: Az apostol c. műve, de még jobb volt. Egyszerű, tiszta, hétköznapi, fenséges. Mindenki nézze meg a Sanyi és Arankában a májusi előadást! Köszönöm! T. Z. szinkronrendező
Köszönöm a meghívást, nagy élmény volt, őszintén mondom!
Igazán az kéne, hogy eljuss vele azokhoz a fiatalokhoz, akik éppúgy, mint én, elutasítják a felszín alapján.
Tökéletes este, fantasztikus előadás, zseniális színész.
Az apostol. előadása. Borbély Sándor 17 szerepben.
Köszönöm
Fantasztikus, leírhatatlan élmény volt. Ezt látnotok kell. S látni kell a Kölcsey mostani diákjainak is. Le kell vinni az előadás Győrbe. Nem véletlen, hogy ez az előadás 2018-ban a Kaleidoszkóp VersFesztivál fődíját nyerte el. Ezúton is gratulálok Sándornak a kivételes produkcióhoz. Egymaga a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, a látványtervező és az előadó. Az előadásnak igazi társadalmi aktualitása és mondanivalója van, annak ellenére, hogy Petőfi Sándor 1848 nyarán írta. Remélem a suli egykori és mai növendékei közül sokan láthatják majd ezt nagy hatású, lenyűgöző művészi erejű előadást. Az első pillanattól az volt a megállapításom, hogy odaszegezi az ember figyelmét az előadás az előadóra és mondanivalójára.
Nagyon tetszett! Teljesen lekötötte a figyelmet a számos alakváltozás technikája szuper. jó volt a tartalmát is újra felidézni.
Az első pillanattól az volt a megállapításom, hogy odaszegezi az ember figyelmét az előadás az előadóra és mondanivalójára.
Nekem is tetszett! Különösen szemléletes volt az egyes jelenetek vizualitássa, a “szőlőszem” allegória mindennél többet üzen! Köszönöm a katarzist!!!
Én is csak hasonlókat tudok mondani az előadásról. Sanyi nagy átéléssel, sok érzelemmel adta elő ezt a sokszereplős művet egyedül. Fantasztikusak voltak az eszközök, az a néhány, amit használt. Pl. a pokróc, ami belül fehér, kívül homokszínű volt, ami olykor valóban takaró volt, vagy csecsemő, vagy a szegénység… Valóban látni kell az előadást idősnek, fiatalnak. Talán legfiatalabb néző a 26 éves lányom volt, őt is lekötötte, neki is nagyon tetszett. Köszönjük a lehetőséget!